Napjaink egyik legnagyobb kollektív problémája a környzetszennyezés, valamint globlális felmelegedés, mely éppen a jólét terjedésével párhuzamosan – és hasonló intenzítással – vált életünk részéve, negatív hatásait pedig egyre többször érezhetjük saját bőrünkön is.

A karbonsemlegesség fogalmával az elmúlt 2-3 évben gyakran lehet találkozni bármely szegmensben is dolgozzunk, ennek ellenére hátteréről és jelentőségéről kevesebbet hallani. Ez a kifejezés nem csupán termékekre, hanem szolgáltásokra, vállalatokra és egyénekre is vonatkozhat. Arra utal, hogy az adott produktum vagy cég a lehető legkisebbre csökkenti a CO2 kibocsájtását, a fennmaradó részt pedig valamilyen módon ellensúlyozza. Az Interface® példul erdősítéssel, megújuló energiaforrások telepítésével valamint elhasznált üzemanyagok gyűjtésével (melyeket újrahasznosítanak) is kompenzál.

 A 2019-es év az Interface® fenntarthatósági politikája szempontjából mérföldkő, ugyanis az általuk forgalmazott termékek (modulszőnyeg, LVT, nora® gumiburkolat) az éve elejétől kezdve teljes egészében karbonsemlegesek, a vevőket terhelő plusz költségek nélkül. A vállalat 1993 óta folyamatosan arra törekszik, hogy működését és termékeit a lehető legkörnyzetetbarátabb módon valósítsa meg és mérsékelje karbonlábnyomát. Az elmúlt évek során 96%-kal csökkentette az általa kibocsájtott üvegatású gázok szintjét, valamint 60%-kal karbonlábnyomát. A burkolatok modernizásása a Climate Take Back™ része, mely az Interface® legújabb fenntarthatósági missziója. Egy olyan törekvés, ami túlmutat a vállalaton és a társadalmi felelősségvállalás fontosságára hívja fel a figyelmet, hiszen a klímaváltozás visszafordításához – vagy legalábbis megállításához – közös szemléltre van szükség. Amennyiben egy belsőépítészeti projekt létrehozásakor számít, hogy az adott tér környezetre gyarkorolt negatív hatatásait csökkentsük, mindezt úgy, hogy az ott dolgozók wellbeingje szempontjából is a lehető legalkalmasabb közeget hozzuk létre, az Interface® a megfelelő partner.

A karbonsemlegességre való törekvéssel hatalmas lépést tehetünk egy élhetőbb valamint fenntarthatóbb jövő felé és ebben nem csupán a nagyvállatoknak hanem az egyéneknek is hatalmas szerepe van. Az építőipar ,,zöldebbé‘‘ tételével globális szinten kimutatható pozitív változásokat értünk el és ennek a változásnak már a tervezés fázisában, valamint a felhasznált alapanyagok kiválasztásakor el kell kezdődnie. Körülbelül 1000 m2 Interface® burkolat megvásárlásával annyi CO2 kerül kompenzálára, mint amennyit egy repülőgép kibocsájt amikor 11 alkalommal megteszi a Párizs-New York útvonalat.

Bővebb információkért keresse a ProInterier Kft.-t, az Interface® és nora® burkolatok kizárólagas magyarországi forgalmazóját.

Tel.: + 36 1 349 6545

https://www.interface.com/EU/en-GB/homepage

https://norahungary.hu/